A Kezdetek

Amint lementünk a poros pókhálós pincébe, a dohos szag volt az, ami annyira megütött, hogy elfelejteni nem igen lehet. Egy szál gyertya pislogott a falon, ami elég homályosan világította meg a sötét pincét körülöttünk. A srácok, akik körülöttem álltak, igencsak elérzékenyültek, mivel tudatában voltak, hogy egy sporttörténelmi pillanatban van részük. Szinte remegve várták a pillanatot, hogy megtanuljanak úgy “verekedni”, hogy annak értelme és ereje legyen, fel tudják venni a harcot azokkal az erőkkel szemben, amik körbe veszik őket, mindezt úgy, hogy értelmet is találjanak benne. A dohos pincében elkezdődött az első Kempo edzés.
Szóval, az első ütés!
Hogyan kell tartani az öklöt, hogy olyan erővel tudjál ütni, hogy még az ellenfeled unokája is emlékezzen rá? Elkezdtünk nyújtani, nekitámaszkodtunk a vizes téglafalnak, majd jöttek az izzadság nyomai az arcunkon, testünkön, hihetetlen szenvedéllyel és tudásszomjjal tanultak, mindent tudni akartak. Nem csak fizikai és gyakorlati dolgokat akartak tudni, hanem a lelki és mentális hátterét is meg akarták ismerni a dolgoknak, tökéletes és komplex tudást kerestek és ennek megfelelően edzettünk. Az első ütés, az első rúgás, majd a második, harmadik és így tovább. Jöttek és jöttek, soha nem fogytak ki a kérdésekből, és Én soha nem fogytam ki a válaszokból. Sokszor a házmester szólt, hogy elég már a kiáltozásból, mivel az óra már jócskán éjfél után járt! Igen sokszor ismételtük meg ezeket a kellemes estéket, hétköznap és a hétvégéken.

1966

December eleje volt, a pincéből kinézve csak a fehér havat lehetett látni, amit az ablak elé hordta a szél. A fehérség a tisztaság! Örömmel néztük a koszos sötét pincéből! A srácok, akik azért jöttek el hozzám, hogy megtanuljanak verekedni, pár hónap múltán, az addig számukra ismeretlen és nem látott dolgok elsajátítása után, hihetetlen nagy változáson mentek keresztül. Ma már nem akarták minden áron megverni azokat, akik kötekedtek velük, hanem átfogni a kötekedő vállát és szembenéni vele?
Ott a poros pókhálós pincében megváltoztak a srácok, de velük együtt én is. Az az óriási különbség, hogy végre otthon, magyarul magyaroknak adhattam át azt a tudást, amit külföldön volt szerencsém megtanulni, és hazahozva igazi magyar módszerrel, nemcsak erővel, hanem szívvel-lélekkel tudtam átadni, amit mindannyian megértünk, hiszen magyar srácok vagyunk.
A srácok, akikkel hosszú hónapok után, hihetetlen nagy bunyókat vágtunk le a pincében, – sajnos a nevük már csak homályosan maradt meg emlékeimben – mind elhagyták Magyarországot, és külföldön telepedtek le.
Április másodikán kitessékeltek feleségemmel együtt, mivel nem lett volna szabad ilyen nyugatias dolgokat tanítanom a magyar fiataloknak…. Két évvel később újból visszajöttem és azokból, akik megmaradtak, ismét csináltam egy kis csoportot, és ismét elkezdtük az edzéseket, de már kint a ligetben, kora hajnalban, vagy késő este, hogy ne nagyon lássanak minket. Ismét behívtak a külföldieket ellenörző hivatalba, és a tudtomra adták, hogy a tevékenységem nem kívánatos, ezért azonnal fejezzem be a KEMPO oktatást Budapesten. Ennek ellenére, a kora reggeli és késő esti edzések nem szűntek meg kint a ligetben. Később megint nyomatékosan megkértek, hogy távozzak az országból, és ne neveljek több disszidenst.

1981

Ebben az évben igén sokat, nyolc hónapot voltam otthon, ez alatt tanítottam a srácokat, akiknek most már volt egy vezetőjük, Szegedi János Tamás.
Tamás Judós volt, aki emellett karatézott is, és elvállalta a karate tanítását is. Ezáltal a klubbon keresztül, beindult hivatalosan is a munka.
Úgyszintén itt szeretném megköszönni régi JUDO mesteremnek, Dr. Galla Ferencnek, hogy lehetőséget adott az olyan küzdősportok elindulásának, mint a karate. Ekkor már, több stílus is működött, de én most csak a KEMPO-ról írok.
Tamással éjjeleken át beszélgettem, tanítottam és átadtam neki mindent, amit csak lehetett, mindent leírt, lépésről-lépésre. Nagyon sokat köszönhet neki a jövő generációja. 1982-ben Tamás Angliába szökött, majd onnan áthoztam Ausztráliába. Itt még sokáig dolgozott velem, de az évek…
Tamás távozása után úgy nézett ki, hogy a KEMPO abba marad. 1984-be visszamenve a régi tornaterembe, már egy másik stílus edzései folytak, melynek vezetője azt mondta, hogy a KEMPO-nak vége, megszűnt. Megkerestem régi barátaimat, akik másféle stílusokat vezettek és ők is ugyan ezt mondták, hogy a KEMPO-nak vége. Órákat jártam a sötét hideg utcákon magamban gondolkozva, hogy hogyan történhetett meg mindez, ennyi munka, csak így kárba vesszen, így legyen vége…
Egy nap becsengettek és bejött Rudi! A Várszegi Rudi! Bemutatkozott és azt mondta. A KEMPO-nak bizony nincs vége, sőt nagyon komolyan mennek a dolgok. Hárman közülük, indultak Full-ban és igen jó eredményeket értek el. Megtartottam az első edzést. Ott volt a Várszegi Rudi, a Juhász Feri, meg a Szurkos Imre és én átadtam a formagyakorlatokat és egyéb technikákat. A következő évben, újra ott voltam közöttük és megcsináltuk az első vizsgákat. Ekkor már, sok új tanítvány is volt közöttük, így Lévai László is, aki az első kyu-ért vizsgázott. Várszegi Rudi lett a KEMPO hivatalos vezetője, és abban az évben, az ausztrál és a magyar KEMPO-sok együtt szilvesztereztek Lajos forrásnál. Később, Juhász Ferenc lett a KEMPO választott vezetője, ő vitte tovább a KEMPO-t. Táborok, vizsgák szervezetten jöttek időszakonként. Ezután, Lévai László lett a KEMPO megválasztott vezetője, most már a Világtanács beleegyezésével. Különböző hivatalos nemzetközi szervek is elismerték most már a Zen Bu Kan Kempo-t, mert szerte a világon minden kontinensen bizonyította, hogy érdemes felnézni rá! Lévai László renshi vezetése alatt igencsak virágzásnak indult KEMPO. Magyarországon versenyek tömkelege, helyi, nemzeti, nemzetközi versenyek szervezése, valamint nagyszámú versenyen való részvételünk bizonyítja erőnket és felkészültségünket!
A Zen Bu Kan Kempo Szövetség által rendezett versenyek, immár világszerte ismertek és elismertek, olyan nagymesterek elismerését kivívva, akik semmilyen stílussal szemben nincsenek elhívatva, éppen ezért ítéletük igazságos és őszinte. Ezek a nagymesterek min nagy elismeréssel beszélnek a magyar Kempo-sokról. Tiszta szívből és örömmel mondhatom, hogy ez az elismerés csak rajtatok múlik és csak magatoknak köszönhetitek Legyetek büszkék arra, akik és amik vagytok! A gondolkozásotok legyen mindig nyitott, mindenkinek meg kell adni a lehetőséget a tanulásra és a bizonyításra! Meg kell adni a lehetőséget akkor is, ha nem úgy mozog, nem úgy rúg, mint te, vagy máshogy gondolkodik, más a vallása, más a bőrszíne! Mindenkinek joga van megmutatni mire képes. Ne bíráskodj mások felett, ne legyél elfogult, mindenben keresd a jót, hidd el, meg fogod találni! ló érzés volt mikor Olaszországban, csak egy ausztrál fiú állt, mert egyedül volt az országból és ti felsorakoztatok mögé, hogy ne legyen egyedül!

EZ A KEMPO!

Mindegy, hogy hol vagy, ha egy kempo-s van a közeledben, nem vagy egyedül! Gratulálok Nektek azokhoz, amit elértetek, ezeket csak Ti értétek el senki más, csak magatoknak köszönhetitek!

Dr. Harnos Imre HANSHI